http://www.beszed.hu

Tizenháromezerrel többen kerültek be a felsőoktatásba

2009. 07. 26. 00:00
Cimkék: felsőoktatás, felvételi,
A cikk értéke:


Az idei 127 298 felvételiző közül 94 301-nek sikerült bejutnia a felsőoktatásba. Annak a 32 997 jelentkezőnek pedig, akiket most nem vettek fel sehova, még mindig ott a pótfelvételi lehetősége. Idén tehát a felvételizők 74 százaléka bejutott valamilyen egyetemre, főiskolára. Az összes jelentkező 45 százaléka pedig az általa megjelölt első helyre került be.

Az idei évben összesen 89 184-en szereztek érettségi bizonyítványt, közülük 53 883-an döntöttek úgy, hogy tovább lépnek a felsőoktatásba. Ez a szám több mint tízezerrel több, mint tavaly, ehhez azonban hozzátartozik, hogy 2008-ban közel tízezerrel kevesebben i s érettségiztek.

Az idén felvételt nyert jelentkezők csaknem fele (39 655) alap és osztatlan államilag támogatott helyre került be.

Több mint tízezer azoknak a jelentkezőknek a száma, akik valamilyen többletpontra voltak jogosultak. Közülük 5432-en a többletpontok nélkül is bekerültek volna az általuk választott intézménybe, azonban 2667 jelentkezőnek szüksége volt a többletpontokra ahhoz, hogy felvegyék.

Legtöbb ponthatár 300 és 400 pont közé esett. Az alap nappali államilag támogatott képzésekre jelentkezettek átlagosan 344 pontot értek el (a jelentkezők csaknem 82 százaléka), de volt 495 olyan jelentkező, aki idén maximális pontszámmal jutott be. Középfokú nyelvvizsgával az összes jelentkező 38 százaléka rendelkezett, míg felsőfokú nyelvvizsgája 13 százalékuknak volt. A tavalyi évhez képest, idén a jelentkezők közül többen értek el magasabb pontszámokat, megközelítőleg 5 ezerrel többen érkeztek 300 és 400 közötti pontszámmal.

A favorit intézmények és szakok ponthatárai

A legnagyobb túljelentkezéssel (négy-ötszörös) a művészeti és a jogi és igazgatási képzési területre jelentkezőknek kellett számolniuk. De a sporttudományok és a gazdaságtudományok területén is csaknem háromszor annyian jelentkeztek, mint ahány férőhely volt. A legnépszerűbb intézmények listavezetője az ELTE 22 456 jelentkezővel, akik közül 4990-en nyertek felvételt. Szorosan mögötte áll a Debreceni Egyetem 21 586 jelentkezővel, ide 3838-an kerültek be. A dobogó harmadik helyén a Szegedi Tudományegyetem áll 19 237 jelentkezővel, akikből 3732-en kezdhetik meg tanulmányaikat szeptemberben.

A legnépszerűbb szakra, a turizmus vendéglátásra idén 352 ponttal is be lehetett kerülni, azonban volt olyan intézmény, ahol ehhez 451 pontra volt szükség. A második legnépszerűbb a gazdálkodás és menedzsment szak volt, ahová minimum 367 pont kellett, de volt ahol 454. A népszerűségi lista harmadik helyezettje a mérnök informatikus képzés, ahol a ponthatárok intézményenként 222 és 375 között alakultak.

http://www.felvi.hu/felveteli/ponthatarok_rangsorok/jelentkezok_es_felvettek/jelentkezok_2009

Forrás:
http://www.felvi.hu/

Eddigi vélemények a cikkről:

nem írt még senki véleményt a cikkről

↓ hirdetés ↓
impresszum | adatvédelmi szabályzat | írjon nekünk | partnereink |