2010. 02. 19. 00:00
Cimkék: tanfolyam, továbbképzés, pedagógia, oktatás, logopédia, kommunikáció, felvételi, felsőoktatás, beszédtechnika, beszéd,
A cikk értéke:![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
"A beszédtechnika szerepe a pedagógus kommunikációjában"
címmel.
A felnőttképzés során a hallgatók megismerkednek a beszédtechnika alapjaival, a helyes légzés, hangadás, hangképzés, beszédritmus és dallam, hangsúly szabályaival. A spontán fogalmazást, a retorika alapjait, a gyermeki fantázia fejlesztését elősegítő gyakorlatokat ugyanúgy elsajátíthatják, mint ahogy segítséget kapnak a kötött szövegek (vers, próza) elemzésében és előadásában, a vers-és prózamondó versenyekre való felkészítésben.
Kreatív feladatokon keresztül ismerkedhetnek meg a beszéd és zene, beszéd és mozgás, beszéd és koncentráció kapcsolatával. A képzés befejezése után az írás-olvasás-nyelvtan tanításával együtt képesek lesznek a helyes beszéd alapjait tantervükbe integráltan átadni.
A képzésben az elméleti összefoglalók mellett a konkrét, gyakorlati képzés kap hangsúlyt, ami alkalmat ad arra, hogy a hallgató saját beszédtechnikáját is fejlessze. A felnőttképzést főként egészséges gyermekekkel foglalkozó pedagógusoknak (óvónőknek, tanítóknak, magyar nyelv-és irodalomtanároknak, logopédusoknak) ajánljuk.
FELVÉTELI KÖVETELMÉNYEK:
Az előadások szombati napokon, kéthetente 8 órában lesznek, két féléven át. Az órákat a Színház- és Filmművészeti Egyetem Beszéd Tanszékének oktatói tartják az egyetem termeiben.
A felnőttképzés ára: 130 000 ft/ félév
A hallgatók a képzés végén elméleti és gyakorlati vizsgát tesznek és tanusítványt kapnak.
A képzés minimum 10 fő jelentkezése esetén indul 2010.szeptemberében
Jelentkezési határidő: 2010. június 1.
Az alapítási és indítási kérelem engedély száma: OKM-4/22/2oo9
Érdeklődni, jelntkezni lehet a 338-4715-ös telefonszámon és e-mail-ben a beszedkepzes##kukac##gmail.com címen, valamint az SZFE tanulmányi osztályán Pásztor Brigittánál.
A jelentkezési lap a kapcsolódó publikáció(k) doboz alól vagy innen letölthető: jelentkezési lap
Forrás:
Dr. Illés Györgyi
képzési vezető
Kapcsolódó könyv(ek)
|
Jól hallom, jól mondom I/2. Munkafüzet a Z hang gyakorlására, a Z-SZ hang megkülönböztetésére Takács Jánosné, Speciál KKt., Dombóvár, |
|
|
Napraforgó Kiadó, 2005 |
Kapcsolódó játék(ok)
|
Agytorna Kiadó , |
|
Agytorna Kiadó, |