Utánozzuk a mérges macskát-ffff! - A pöszeség kezelése

A pöszeség a beszédhangok tisztaságának zavara. Kezelés szempontjából meghatározó a pöszeség kiterjedése (hány hangot érint), illetőleg a hibák jellege (hangkihagyás-torzítás- hanghelyettesítés). A tünetek megszüntetése speciális szakképzettséget igényel, ne próbálkozzunk otthoni javítgatással. A terápia célja a tiszta artikuláció kialakítása; a kialakított tiszta beszédhangok folyamatos, spontán beszédbe való beépítése.

A kezelés gyakorisága heti két alkalommal ideális, de már szépen beszélő csemeténél, szinten tartáshoz elég a heti egy alkalom otthoni, óvodai odafigyelés mellett. Súlyosabb esetben -több hangra kiterjedő, makacs pöszeség- intenzív (heti 3-szor vagy még gyakoribb) kezelés szükséges.

A pösze gyermekek foglalkozásai rendszerint négy részből állnak. A foglalkozás első lépését az előkészítő gyakorlatok jelentik.

Az előkészítő gyakorlatok keretében először artikulációs mozgásügyesítő gyakorlatokat végzünk és végeztetünk tanítványunkkal. A gyakorlatokat mindig tükör előtt hajtjuk végre. A logopédus megmutatja, a csemete pedig utánozza a mozdulatokat. Mivel egy-egy beszédhang meghatározható öt beszédszerv (hangszalagok, lágyszájpad, nyelv, ajkak, állkapocs) helyzetének leírásával, így ezen beszédszervek ügyesítését végezzük, esetleg légzőgyakorlatokkal kiegészítve.
A hangszalaggyakorlatok főként a h hang kialakításakor, illetve a zöngés hangok fejlesztésének előkészítésekor fontosak. A lágyszájpad-gyakorlatok főként orrhangzós gyermekek terápiájában kerülnek sorra. A nyelvgyakorlatok a mozgásügyesítés alapgyakorlatai, hiszen minden beszédhang karakterét más-más pontos nyelvmozdulat hozza létre, ezeket a nyelvmozdulatokat tanuljuk meg ekkor. Az ajakgyakorlatok főként pontatlan magánhangzó ejtés illetve sok mássalhangzó (pl. p, b, m, f, v, sz, z, c, s, zs, cs stb.) hibás ejtésekor kerülnek elő. Az állkapocs-gyakorlatok szintén magánhangzók tisztább ejtéséhez, zártszájú kommunikáció leépítésekor fontosak.

Az előkészítő gyakorlatok második részében a hallási figyelem fejlesztése történik. A gyermekek ekkor tanulják meg a helyes és helytelen ejtés között, valamint az egymással beszéd közben felcserélt hangok között különbséget tenni. A logopédia módszertanában minden beszédhangnak ún. hívóképe van, pl. a s hang képe a vonat, a sz hang képe a kígyó. Ha a csemete beszéd közben ezen hangokat felcseréli, pl. sapka helyett szapkát mond, fontos figyelmét a saját hanghibájára irányítanunk, mert addig nem lesz képes helyesen ejteni, amíg a hallásával nem képes a hangok között (s-sz) különbséget tenni. A foglalkozás ezen szakaszában hangokat mondunk (később szótagokat, majd szavakat), a kicsinek pedig meg kell mutatnia, azt hívóképet, melyiknek a hangját hallotta.

A foglalkozás második része a hangfejlesztés. A kisebbeknél elsősorban a figyelem elterelése, a játékos, hangutánzó ún. indirekt hangfejlesztés jön szóba, pl. „Utánozzuk a mérges macska hangját, amikor fúj a kutyusra: FFF!" Ha az előkészítő gyakorlatokkal jól megalapoztuk mindezt, könnyedén megy. Makacsabb esetekben, több hangra kiterjedő, súlyos pöszeségnél, a hangutánzó gyakorlatok gyakran nem hoznak eredményt, ekkor a beszédszervek tudatos, pontos beállításával, és speciális szakmai fogásokkal, ún. direkt módon alakítjuk ki a kívánt beszédhangot. Egy-egy beszédhang kialakítása sokszor sok-sok óra fáradságos munkájával alakítható ki. Nagyon fontos tudni, hogy egy-egy beszédhangot olyan speciális szakmai fogásokkal hozunk létre, melyek sokszor szakemberenként eltérőek, és hosszú évek szakmai tapasztalata által jöttek létre. Semmiképpen ne kísérletezzünk otthon hangfejlesztéssel, bízzuk ezt a logopédusra! Előfordult már többször a gyakorlatban, hogy pusztán jó szándékból uvuláris r hangot fejlesztett ki egy családtag a pösze pöttömnek, melyet a szakembernek sem könnyű utána leépíteni.

A foglalkozás harmadik része a rögzítés. A kialakított beszédhangot ekkor szótagokon, vagy szótagciklusokon gyakoroljuk. Ez fontos, hiszen a kialakított hang kiejtése a beszédben módosul a szomszédos hangok hatására, ezért sokszor önállóan szépen ejti az adott hangot a kicsi, de hangkapcsolatban még nem. Tehát, mielőtt szavakat mondatnánk vele, meg kell tanulnia rövidebb hangkapcsolatokban kiejteni a megtanult hangot. Ha a hangot hangutánzással hoztuk létre, akkor a rögzítés is így történik. Ha a hangot direkt módon fejlesztettük, akkor a rögzítéskor mindig tudatosítjuk a helyes beszédszervi mozgást. A rögzítés módszertanának speciális, az egyes beszédhangoknál eltérő állomásai vannak, ezt otthoni gyakorlásnál be kell tartani.

A foglalkozás negyedik része az automatizálás. Ekkor a kisgyermek megtanulja a kialakított és hangkapcsolatokban rögzített beszédhangot szavakban, mondatokban, versikékben, és végül spontán beszédben tökéletesen ejteni.
Az órán természetesen más-más hangot készítünk elő, mást fejlesztünk, mást rögzítünk és automatizálunk, pl. előkészítjük az r hangot; fejlesztjük, esetleg rögzítjük az s hangot, de már versekben automatizáljuk a l hangot.
A szülők szerepe itt válik meghatározóvá, hiszen a visszaesés lehetősége ekkor még igen nagy. Fontos, hogy a szülő pontosan ismerje, hogy a terápia melyik részénél tartunk, ismerje az automatizálás jelentőségét és a gyermektől a helyes ejtést otthon is megkövetelje.

Nagyon lényeges azonban, hogy ne erőltesse olyan hang kiejtését, amely még nem érett meg az automatizálásra; de az is komoly hiba és visszaveti a fejlődést, ha az automatizálás fázisában, otthon eltűrik a gyermek hibás, torz ejtését.
Jó dolog, ha a szülő néha órát látogat a logopédusnál, illetve rendszeresen konzultál vele, hogy a terápia menetét, otthoni gyakorlási lehetőségeket megismerje.

A terápiára járó gyermekeknek logopédiai füzetük van, melyből pontosan nyomon követhető, hogy melyik hangot tanulja a gyermek, illetve a tanulás mely fázisában jár.
Ha a szülő képeket lát beragasztva a füzetbe, azzal az utasítással: "Mondd el a képek nevét!" biztos lehet benne, hogy az automatizálás fázisában járnak, tehát a hangot szavakban is gyakorolják, ekkor oda kell figyelnie, és meg kell követelnie a helyes ejtést. Ha verset illetve szöveget lát a kicsi füzetében, akkor a helyes ejtést meg kell követelnie az adott hangnál folyamatos beszédben is.
Ha a füzetben azt látja, hogy „Utánozd a vonat susogását su-sü-so-sö-sa-sá-se-sé-si!", akkor a rögzítésnél tartanak, tehát csak szótagokon gyakorolnak, ne követelje tőle, hogy a s hangot szavakban is szépen ejtse.
Ha olyan feladatot látunk, ahol a vonat és a kígyó képéhez kell kötni a sál, szilva, sapka, szőlő képeket és mellette az utasítás: "Melyik hangot hallod?", ez a hallási fegyelem fejlesztésének gyakorlata, ennél többet ekkor még nem várhatunk csemeténktől.

Ha azt artikulációs mozgásügyesítés gyakorlatait a szakember beragasztja a füzetbe, és a szülő képes végrehajtani, gyakorolhatja otthon csemetéjével.
A beszédhang kialakításával azonban semmiképpen ne gyakorlatozzunk otthon, mert többet árthatunk vele!

Kiss Andrea

Forrás:
Kiss Andrea, Baba Patika IX. évf. 5.szám