A pöszeségről

A pöszeség világszerte a leggyakoribb beszédhibának tekinthető. Egyértelműen a gyermekkor beszédhibájaként tartjuk számon, hiszen előfordulása az életkor előrehaladtával csökken. Aránya az iskoláskort megelőzően a legnagyobb, persze később, a pubertáskorban, esetenként felnőtt korban is számottevő lehet. A gyermekkor beszédhibáin belül szinte a leggyakoribb, mintegy 70-75%-át teszi ki a gyermeki beszédhibáknak.

A pöszeséget a kisgyermek 4 éves koráig élettani (fiziológiás) pöszeségnek tekintjük, mely a beszédelsajátítási folyamat természetes kísérője, ezért rendszerint ekkor még terápiát nem igényel.

A pöszeség artikulációs zavar, tehát a kiejtés tisztaságának zavara, mely abban nyilvánul meg, hogy a gyermeki beszéd tisztasága bizonyos mértékben eltér az adott nyelv artikulációs normáitól.

A pöszeség -mértéke szerint- általános vagy részleges lehet.   

A gyermek pöszesége akkor általános, ha a hibás ejtés a mássalhangzók többségére, esetleg magánhangzókra is kiterjed (kb. 10-12 beszédhangot érint).Ekkor a gyermek beszédéből a környezete szinte semmit nem ért.

A pöszeség részleges, ha csak bizonyos hangok (1-2 beszédhang) vagy hangcsoportok ejtése hibás. Érintheti a zavar pl. a sziszegő-susogó hangokat (sz-z-c; s-zs-cs) a ty-gy-ny hangcsoportot, vagy csupán az „r"-hangot stb.

A pöszeség megnyilvánulhat hangkihagyás, hangtorzítás vagy hanghelyettesítés formájában.

Hangkihagyásról akkor beszélünk, ha a gyermek az adott beszédhangot nem ejti ki (ezt alalia elnevezéssel jelöli a szakember), pl. hóember=óember; lepke=leke; konyha=konya. Leggyakrabban a „h"- hang kihagyása fordul elő.

Hangtorzításkor (dyslalia) a gyermek az adott hangot pontatlanul, torzítva képzi, pl. az sz-z-c vagy s-zs-cs hangokat fogsorok közé kibújtatott nyelvvel (interdentális ejtés), vagy az „r"- hangot nyelvhegyi perdítés helyett a nyelvcsap perdítésével (uvuláris ejtés). Utóbbiak gyakran jellemzőek felnőttkorban is. 

Hanghelyettesítéskor (paralalia) a gyermek az adott hangot a beszédben egy másik hanggal helyettesíti, rendszerint olyannal, melyet könnyebb számára kiejteni, illetve olyannal, amelyet hallásával nem tud jól megkülönböztetni.pl. híd=hít, kakaó=tataó, szappan=tappan,sappan, zokni=zsokni, tyúk=túk, olló=ojjó, róka=lóka, jóka, őz=óz, ül=ul stb.

A torzított ejtés és a hanghelyettesítés leginkább a sziszegőket-, susogókat (sz-z-c, s-zs-cs) valamint az r, l, k, g, ő, ű hangokat érinti. Ezek olyan finom mozgásos összerendezettséget igénylő hangok, melyek a beszédfejlődés menetében is később jelennek meg.

A pöszeség kialakulásában szerepet játszhatnak különböző beszédszervi elváltozások, pl. az ajkak; a fogak elváltozásai (foghiányok, fogfejlődési rendellenességek, fogsorzárási rendellenességek); a nyelv anatómiai eltérései (túl nagy, túl kicsi nyelv, lenőtt, feszes nyelvfék); a szájpad, garat, gége elváltozásai. Mindezek befolyásolhatják a különböző beszédhangok képzését.

Jól ismert a logopédiai gyakorlatban a pöszeségnek az a változata, amely a megkésett beszédfejlődés után lép fel.

A beszéd és a mozgás kapcsolata szoros és többoldalú. A pösze gyermekeknél gyakran derül ki -a szülők elmondása alapján-, hogy a gyermek mozgásfejlődése eltérő volt; a gyermek nagymozgásai darabosabbak, ügyetlenebbek, ritmustalanabbak, labilisabbak. Ezekhez társul a finommotorika (kézügyesség, rajzolás) gyenge színvonala valamint a beszédszervek motoros ügyetlensége.

Az ép hallás elengedhetetlen feltétele a beszéd helyes elsajátításának, ezért általános pöszeség esetén mindenképpen ajánlott hallásvizsgálatot végezni.

A pösze gyermekek gyakran nem vagy nehezen képesek a finom hallási megkülönböztetésre (pl. zöngés-zöngétlen mássalhangzók k-g, f-v stb.), sokszor a helyes és helytelen ejtés megkülönböztetésére sem.

Fontos szabályok: Ha a gyermek pöszesége az élettaninak nevezett határon túl is fennáll, szakemberhez kell fordulni!

Minél több hanghibája van a gyermeknek, annál korábban kell elkezdeni a logopédiai munkát! Az óvodákban a gyermekek logopédiai felmérése rendszerint csak középső csoport végén történik. Ekkor végzi el a szakember a tanköteles gyermekek szűrővizsgálatát. Így a gyermek rendszerint csak nagycsoportban kerül szakemberhez, mely súlyosabb zavar esetén túl késői lehet. Előfordulhat, hogy nem lesz elég idő az iskoláskor kezdetéig a beszédhiba javítására, mindez az olvasás-írás elsajátításának menetét komolyan nehezítheti.

A logopédiai kezelések során nélkülözhetetlen a szülő és a logopédus együttműködése. A szakember tanácsainak, útmutatásainak figyelmen kívül hagyása, az otthoni gyakorlás mellőzése komolyan hátráltatja a munkát. Ezért nem elég eljárni a foglalkozásokra, otthon is gyakorolni kell!

Mindezeken túl fontos, hogy a szülő nyújtson tiszta, érthető beszédpéldát gyermekének. Beszéljen sokat gyermekével, ezzel is motiválva őt a beszédre!

Szerző: Kiss Andrea

Forrás:
Baba Patika VIII.évf. 7. szám