A hónap embere: Szabó Erika színész

Jó pár éve, hogy vidékre költöztem. Felkeresett egy hölgy a gimnazista, kedves, komoly, gyönyörű kislányával, hallgassam meg, adjak tanácsot, mérjem fel a beszédét és színészi képességeit. Kemény pár évet dolgoztunk együtt a hangján, sziszegőin. Szabó Erika ma szépen beszélő érett nő, akit sokan vélnek ismerni és akit most megpróbálok bemutatni úgy, ahogy én látom.

I.Gy.: Jó régóta ismerjük egymást, szinte gyerek voltál, amikor anyukád elhozott hozzám, hogy javítsunk a beszédeden, mondjunk verseket. Picivel később tanúja voltam életed egyik nagy döntésének, amiben a véleményem kérted és én nem mertem letenni a voksom, csak megpróbáltam elmondani minden lehetőséget, jót és rosszat, ami várhat rád.
Mi volt jó és rossz a hirtelen jött népszerűségben az elképzeltekhez képest?

Sz.E.: Hazudnék ha azt mondanám, hogy kezdetben nem imponált, hogy egy vidéki kisvárosból felkerülve egyik pillanatról a másikra ismertté váltam. Sosem felejtem el amikor a szüleimmel aláírtuk a szerződést, Kalamár Tamás -a késöbbi főnököm- annyit mondott: gratulálok, holnaptól az életed megváltozik, nem az leszel aki most vagy, megismernek az utcán, a közértben és ez óriási felelősség. Ez így is lett. Kezdetben nagyon nehezen tudtam hova tenni mindezt magamban. A hirtelen jött népszerűséggel talán az a legnagyobb baj, hogy sem mentálisan, sem szakmailag nincs időd felkészülni, bármennyire is szeretnél, ezért igazán sosem érzed a saját teljesítményedért járó elismerésnek. Mert nem is az. Én nem vagyok az a sztár típus, az érdekes feladatok nagyon izgatnak, de a címlapokat nem igénylem. Sosem éreztem magam celebnek,a sorozatot feladatnak tekintettem és voltak komoly kíhívások.

I.Gy.: Nemrég dolgoztunk együtt valahol és a végén odasúgta nekem egy hölgy: „Nem is gondoltam, hogy Szabó Erika ilyen komoly, okos lány.." Én meglepődtem, mert mindig ilyennek ismertelek, komoly és okos lánynak. Szerinted mennyire tudják megismerni az emberek azokat, akiket nap, mint nap látnak a televízióban? Mit adhattál önmagadból a sorozat alatt?

Sz. E.: A média szükségszerűen sztereotipizál, így nagy mélységeket nem tudsz magadból megmutatni. Kevés az az újságíró aki igazán kíváncsi rád és nem a kapcsolataidon, vagy esetleges botrányokon keresztül próbál megmutatni. Egy szappanopera estében ráadásul valójában a karakter ismert akit játszol, nem annyira te, aki megformálod. Ennek ellenlére ez egy viszonylag szabad, műfaj, igy sokat bele lehet vinni az egyéniségedből a szerepbe, ráadásul évekig játszol egy karaktert, így a végén nálad jobban senki nem ismeri azt.

I.Gy.:Egy szerető családból, csendes vidéki környezetből egész fiatalon, átmenet nélkül csöppentél bele egy ellenkező világba. Meg tudtad akkor élni ezt? Hogy látod most az otthonodat? Milyen érzés haza menni?

Sz.E.: Haza menni mindig jó. A szüleim feltétel nélkül szeretnek. Mindig támogatták az ambícióimat, még akkor is, ha nem egészen értették miért is van szükség mondjuk egy ének tanár mellé egy korrepetítorra. Komolyra fordítva a szót szerencsés vagyok a családom miatt. A szüleim egyszerű vidéki emberek, akik nagyon büszkék, ha a kislányuk elmond egy verset, játszik egy darabban vagy épp benne van a TV-ben. Ettől függetlenül sosem volt rajtam nyomás, a saját életemmel kapcsolatos döntéseket nem hozták meg helyettem. Amikor szerepet ajánlottak a sorozatba nem eröltették, féltettek, és amikor vége lett értették.

I.Gy.: Abbahagytad a sorozatot. A Te döntésed volt?

Sz.E.: Először nem. Régóta érlelődött bennem, hogy szeretnék tovább lépni, de őszintén szólva nem volt bátorságom önállóan meghozni ezt a döntést. Amikor kiderült, hogy a történet úgy kívánja, hogy egy időre nélkülözni kell a karakteremet megkönnyebbültem, ugyanakkor volt bennem, egy adag félelem is azzal kapcsolatban, hogy képes leszek e ügyesen élni a lehetőségekkel és meg fogok e bírkózni a megváltozott helyzettel. Amikor visszahívtak már nem szerettem volna hosszú távra leszerződni, így végül elváltak az útjaink.

I.Gy.: Azóta több színházi előadásban láthatunk, megbámulnak, megállítanak az utcán, népszerűséged, úgy látszik, töretlen. Tudtad, hogy ez megmarad, vagy féltél attól, hogy elfelejtenek? Esetleg vágytál rá?

Sz.E.: Attól féltem ,hogy sokkal fontosabb számomra a média mint azt pillanatnyilag érzem. Ha benne vagy valamiben nehezen tudod objektíven megítélni annak az értékét és a fontosságát számodra. Igen, féltem attól, hogy hiányozni fog mindaz ami azzal a kitüntetett szereppel jár, hogy például megismernek az utcán és az is igaz, hogy sokszor vágytam rá hogy ne tudják ki vagyok. Pillantnyilag ott tartok, hogy a sorozat az életem, és mostmár a múltam nagyon fontos része. Nem szeretnék úgy tenni mintha ez nem én lettem volna, mert valamikor nagyon fontos volt. Próbálok nem azon rágódni hogy ki, mit gondol rólam. Ennek a munkának vitathatatlanul megvoltak az előnyei, gondolok itt például arra, hogy napi szinten dolgoztunk kamera elött, ami óriási rutint adott. Igyekszem vállalni azt aki vagyok és ennek része az a hat év amit a televíziónál töltöttem.

I.Gy.: Most főállásban egy rádiónál dolgozol, saját műsorod is van. Milyennek hallod magad? Egyáltalán a beszédtanulás, a beszédtechnika milyen szerepet játszik az életedben? Mennyit gyakorolsz?

Sz.E.: A beszédtanulás nagyon fontos volt az életemben, tulajdonképpen jelenleg a munkáim nagy részét annak a négy évnek köszönhetem, amit Veled „végig sziszegtem". Természetesen vissza szoktam hallgatni magam és nem mindig vagyok elégedett az eredménnyel, ez egy olyan műfaj amit élete végéig tanulhat az ember és még mindig van hova fejlődnie. Amit viszont megtanultam a beszédtanuláson keresztül, hogy nagyon sok türelemre és kitartásra van szükség, hogy megtegyél egy lépést, de megéri mert ha végiküzdöd utána nagyon jó. Na ez például pont a média ellenkezője, ha azt mondják szépen beszélek arra nagyon büszke vagyok, mert tudom, hogy ezért a bókért megdolgoztam.

I.Gy.:A rádió a jövődet is jelenti?

Sz.E.:Nem gondolom, hogy a rádiózás lenne a jövőm, bár ki tudja ez sem kizárt. Közgazdaságtant tanultam a főiskolán és valószínűleg sosem leszek közgazdász, viszont egy tanárom azt mondta: "nem nagyon tudom bíztatni önöket, készüljenek fel arra, hogy életük során legalább háromszor fognak szakmát váltani". Számomra ez egy nagyon fontos üzenet a túléléshez. Ennek ellenére amikor rádiózom az a legfontosabb, hogy az interjú amit elkészítek vagy az az öt óra amíg a mikrofonnál ülök a lehető legjobb legyen.

I.Gy.: Merre tovább?

Sz.E.: Igen jogos a kérdés, hogy ha nem a rádiózás akkor mi? Színésznő szeretnék lenni. Egy nagyon hosszú út legelején állok jelen pillanatban és van min dolgozni. Az én munkámat évekig láthatta aki akarta a televízióban, megmutattam amit a szappanopera műfajról tudok, meg néha azt is amit nem. Megérett az igény bennem, hogy belül dolgozzak magamon, ez ugyan nem olyan látványos, de nagyon jó érzés amikor máshogy nyúlok egy anyaghoz, és szükségem is van erre. Néha azt érzem vághattam volna kisebb fába is azt a bizonyos fejszét, de olyankor eszembe jut valami amit Tőled tanultam, hogy fölösleges munka nincs úgyhogy remélem beérik ez is.

Forrás:
Illés Györgyi