2009. 01. 08. 00:00
Cimkék: iskola, iskoláskor, nevelés, pedagógia,
A cikk értéke:
Korunkra végérvényesen eldőlt a korábban sokat vitatott, pedagógus körökben is megosztott véleményeket gerjesztő kérdés: vajon van-e bárhol bármikor létjogosultsága, indoka a hajdan sokat emlegetett makarenkói pofonnak? Szerencsére ma már mindenfajta gyermekbántalmazás tilos! Ezt nemzetközileg elfogadott, Magyarországon is adaptált gyerekjogok, nemzetközi egyezmények, gyermekvédelmi és oktatási törvények mondják ki feketén-fehéren.
A mára elavult porosz, merev pedagógiai módszeren nevelkedett idősebb korosztályok tagjai még emlékeznek egy-egy okkal vagy anélkül kiosztott körmösre, tenyeresre, netán sarokba állításra, de a megszépítő messzeség bűvöletében utólagosan igazoltnak könyvelik el ezeket akkori csínytevéseikért.
Ma az az álláspont - igen helyesen -, hogy a gyermek is jogképes állampolgár, aki rendelkezik a felnőtteket is megillető alapjogokkal. A gyerek abszolút védelme a legkiszolgáltatottabb jogán időszerű, és indokolt a 21. században, amikor a hajdani alma materek oldódó szigorából liberális, gyerekközpontú oktatási intézmények születtek.
Ennek ellenére ma is vannak olyan iskolák, családok, ahol megengedhetőnek tartják, sőt, gyakorolják is a testi fenyítést. Kezdetben címlapsztoriként tálalták, ha valahol, valamelyik iskolában elcsattant egy pofon, ha a pedagógus megütötte a gyereket. Az ilyen esetek mára visszaszorultak, ma inkább az a hír, ha szülő ver tanárt és gyerek gyereket, sőt, újabban pedagógust is. És már nem csupán véletlen, elszigetelt jelenségről van szó, Darvason, Nyírbog-dányban, Bujákon magukról megfeledkezett anyák, apák rontottak be az iskolákba, hogy valós vagy vélt sérelmeikért tettlegesen vegyenek elégtételt.
- Leköpte, megverte, megrúgta - egyre gyakrabban előforduló mondatkezdések a napi sajtóban, már csak úgy apróbetűsen, a többi tudósítás „árnyékában" - jelezve az eset nem ritka voltát.
Ugyan még néha felkapjuk a fejünket, mint például legutóbb, amikor gyerek vert pedagógust Hevesen egy általános iskolában. „Tettleg bántalmazta tanárát", így szólt a finom megfogalmazás, valójában lefejelte tanárnőjét egy jó erőben lévő 15 éves kamasz, a tanárnő kórházba került sérülésével.
A csúcs mégis az a hír, miszerint „Tanárnőt vert az igazgatónő". Ugyanis lustálkodó diáknak nézte és elverte, a tévedést csak utána vette észre. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy ez nem nálunk történt, hanem egy másik országban, de az előzmények ismeretében nem zárható ki, hogy a jövőben itt is sor kerülhet hasonló eseményre. Sokan attól tartanak, hogy előbb-utóbb nálunk is megtörténhetnek olyan tragikus események, mint az egyik amerikai egyetemen, ahol a közelmúltban egy „bekattant" diák számos diáktársát lőtte le...
Bármelyik esetet bárhogy nézzük is, olyan jelenségről van szó, ami fölött nem lehet napirendre térni. Akkor sem, ha tudós szociológusok, pszichológusok, jogászok próbálják feltárni az okokat és magyarázatot találni a dühkitörés különböző formáira. Ezek között sok minden szerepel: a szegénység, a túlhajszoltság, a stressz, a sérelmek, a toleranciahiány, a pedagógusok felkészületlensége, amiért nem képesek „kezelni" az ilyen helyzeteket, a pálya folyamatos presztízsvesztése, és sorolhatnánk tovább. Magyarázat sokféle van, mentség azonban egy sincs.
Az agresszió jelen van mindennapi életünkben, a családban, a munkahelyen, a közlekedésben, az utcán. Az emberek elfelejtettek kulturáltan kommunikálni egymással, ütnek, rúgnak, lőnek, sajnos, már azért is, ha ferdén néz rájuk valaki.
Nincs elfogadható ok az agresszióra, és legfőképpen nincs az iskolában. Arról kevés szó esik, milyen is a légkör abban az intézményben, ahol a gyerekek napjuk nagyobb részét töltik, mennyire szeretik a tanulók iskolájukat, milyen a viszonyuk tanáraikkal, illetve milyen a kapcsolat az iskola és a család között.
A családi körülmények, viszonyok egy adott helyzetet reprezentálnak, az iskola viszont a lehetőséget jelzi, akár a kitörést is egy elfogadhatatlan, méltatlan helyzetből.
A család és az iskola a két helyszín, ahol sok minden eldől, jó és rossz irányban is. E két helyszín kapcsolata tehát meghatározó. Ahol partneri viszony van pedagógus és szülő közt, ott nem fordulhat elő ilyen atrocitás. Ahol szeretetteljes, nyitott légkör uralkodik, oda szívesen jár a gyerek, és örömmel megy be a szülő is, hogy tanácsot kérjen, közösen keressék a válaszokat, ha probléma van a gyerekkel. Végső esetben hajlandók mediációban* való részvételre, mediátor* közreműködésével megtalálni a kompromisszumos megoldást. (Szerencsére vannak ilyen iskolák, s ezek vannak többségben. Bizonyság erre, hogy szülők időt, fáradtságot nem kímélve harcolnak egy-egy iskola bezárása ellen, tüntetnek, aláírásokat gyűjtenek egy-egy elbocsátott pedagógus sorsáért aggódva.)
Az iskolában, csakúgy, mint a családban, ahol több generáció él együtt, akadnak konfliktusok, ami természetes, de ezek megoldásának kulcsa soha nem lehet tettlegesség, pofon és rúgás, sem gyerek, sem pedig pedagógus sérelmére.
A gyereket védi a jog, de védi a pedagógust is, aki közfeladatot lát el. A Btk. 230. paragrafusa szerint ugyanaz a védelem jár neki, mint bármely más hivatalos személynek. Ezt bizonyítja, hogy tanárverésért már született „felfüggesztett és letöltendő szabadságvesztés" ítélet is. De semmilyen paragrafus, és szabály nem alkalmas arra, hogy a pedagógus presztízsét, az iskola nyugalmát, a lelkek békéjét helyreállítsa.
Egy eset is felháborító, de már több is van országszerte, ami figyelmeztet. Itt, és most kell megálljt parancsolni minden iskolai agressziónak! Itt kell féket tenni rá, a törvény szigora mellett a jó példák népszerűsítésével, a helyes konfliktuskezelés módjainak megismertetésével. Ezzel az újfajta csattanós válasszal lehet csak „leszerelni" azokat, akik az agresszióban látják az egyetlen lehetőséget sérelmeik tisztázására, és nem a higgadt, nyugodt, egymást tiszteletben tartó megbeszélést választják.
Lépnünk kelI, ha nem akarunk azoknak az országoknak a sorsára jutni, ahol már eluralkodott az iskolai terror és horror.
(leopold)
* mediáció = helyi konfliktuskezelés
(a probléma megbeszélése egy külső közvetítő
- mediátor - segítségével, a jogi eszközök elkerülésével). Magyarországon alig tíz éve kezdték adaptálni a Nyugat-Európában és Amerikában régóta alkalmazott módszert a bíróságok tehermentesítésére.
Forrás:
http://www.mentormagazin.hu