A gyógypedagógiában napjainkban is központi szerepet kap a fogyatékosság és akadályozottság értelmezésében a beszéd elsajátítása , a beszéd állapota. A nyelvtudomány hatására végbemenő gyógypedagógiai tudományfejlődés eredményeit a gyógypedagógia mindennapi gyakorlata rendszeresen alkalmazza.
A nyelvtudomány (lingvisztika) az írott és hangzó nyelvvel foglalkozó tudomány. Legfontosabb részei a hangtan, a morfológia, a szintaxis, a szemantika és a pragmatika. Napjainkra sok ága önálló tudománynak számít (pl. leíró, történeti, alkalmazott nyelvészet). Legújabb határtudományai a neuro-, pszicho- és a szociolingvisztika, a nyelv és nyelvtan.
A gyógypedagógia kialakulásának kezdeteitől foglalkozott a nyelvelsajátítás kérdéseivel. A gyógypedagógia részeként kialakult a logopédiára (beszédnevelés) később különösen a nyelvtudomány gyakorolt nagy hatást.
Forrás:
Gyógypedagógiai alapismeretek, szerk.: Illyés Sándor, ELTE BGGyF, Budapest 2000.
Kapcsolódó könyv(ek)
|
Benyó Imréné - Vajda Sándorné, Tárogató, 1994 |
|
Társasjáték az "sz", "z", "c", "s", "zs" és "cs" hang gyakorlásához Szekeres Zsuzsa - Kaprinay Éva, Logopédiai kiadó, 2003 |
