Kiss Éva és Szegő Tibor

Kiss Éva és Szegő Tibor házasok. Éva a Színház-és Filmművészeti Egyetem logopédusa, emellett rádiós hírszerkesztő, hírolvasó. Tiborról egyszer azt olvastam: "ősrádiós", de jelentős televíziós múlttal is rendelkezik. Olyan szakmai értékeket képviselnek, amelyek kiveszőben vannak a mai magyar médiavilágban.

Szegő Tibor

I. Gy.: Megismerkedésetek és közös szakmai karrieretek is a rádiózáshoz köthető. Miért érdekelt Benneteket ez a műfaj? Hogy keveredtetek oda?

K. É.: Logopédusi végzettségem van, azért mert érdekelt a beszéd, a hangok világa. Sokszor olvastam fel hangosan, csak úgy magamnak, és sokat figyeltem a Magyar Rádió kellemesen beszélő bemondóit.
Dolgoztam siketekkel, kisgyerekekkel, és most már lassan 20 éve beszédtechnikát tanítok felnőtteknek.
A Juventus Rádióhoz is beszédtanítás ürügyén kerültem,ahol szóba került, hogy a tanítás mellett beszélhetnék is, így „átképeztek" hírszerkesztőnek. Kezdetben nagyon izgultam, szerettem volna tökéletes lenni, ami persze nem sikerült. Aztán belejöttem. Persze hibáim most is vannak, de igyekszem érthetően, jó hangsúlyokkal beszélni.

Kiss Éva

Sz. T.: Én sport oldalról. Asztaliteniszeztem és fociztam, így érdekelt a dolog és jelentkeztem a Magyar Rádió Sportosztályára, ahol 14 évig külsős munkatársként dolgoztam. Eközben indult a Calypso Rádió, ahol műsorvezető lettem és innen hívtak a Juventus Rádióba.

I.Gy.: Mi a titka annak, hogy valaki csak a hangjával, arc nélkül pontosan kommunikáljon és egyéni ízű is legyen a produkciója?

K.É.: Titkos recept biztosan nincs.
Szeretned kell, amit csinálsz, korrektnek és koncentráltnak kell lenni, amikor adásban vagy. Nem szabad eltelni a megszerzett rutinnal. Jó, ha az ember időről-időre visszahallgatja magát, és akkor rögtön hallja, mi az, amin lehetne még javítani...

Sz.T.: Nem tudom, hogy van-e titka. Meg kell próbálni és, ha az ember 28 év után is ezt csinálja, akkor vagy megy neki, vagy a hallgatók nem értenek hozzá...

I.Gy.: Mennyire hagyhatja a hírolvasó „névjegyét" a munkáján? Hogyan lehet távolságtartó, mégis egyéni?

K.É.: A hírolvasás más műfaj, mint a műsorvezetés.
Itt kötött a szöveg, egyéni véleményeket,érzelmeket nem lehet közvetíteni.
A „névjegyet" valamennyire a szerkesztésben lehet érvényesíteni, hiszen a hírolvasó a hírek szerkesztője is egyben. Igyekezni kell a mondatokat tömören, közérthetően, de mégis az eredeti, hírügynökségi tartalomhoz hűen megfogalmazni.Kerülni kell a dagályosságot, mert a hallgató elveszik a szavak útvesztőjében.
Felolvasáskor, bár távolságtartónak kell lenni, arra lehet törekedni, hogy úgy beszélj, mintha valaki ülne veled szemben, és csak neki mondanád el „mit hallottál".
Ettől lehet kicsit egyénibb,a hallgató is úgy érezheti, csak neki beszélsz.
Persze a hangja mindenkinek egyéni, hiszen ha valakinek a hangja, beszédstílusa emlékeztet is bennünket valakiére, a hang, a beszéd mégis egyedi, csak az övé.
A hangszín, mint annyi más, adottság, van akinek azonnal felismerhető, míg másnak „tucat" hangja van.

Sz.T.: Csak akkor lehet hírszerkesztő, ha távolságtartó és csak akkor érdemes csinálni, ha egyéni.

I.Gy.: Mit tartotok általános, legsúlyosabb hibának a mai tv-s, rádiós kommunikációban?

K.É.: A felhígult szakmát.
A kereskedelmi rádiók és televíziók megjelenésekor még képzettebb, a szakmában jártasabb emberek voltak szerkesztők, műsorvezetők, stb., ám ezeknek az embereknek az ismertsége sokakat csábított. Számtalan kommunikációs iskola ontotta a félig képzett, leginkább beszélni nem tudó embereket. A külföldi, magyarul nem beszélő tulajdonosok pedig ezt nem hallották, illetve megkövetelték a „keep smiling" stílust. Ettől aztán torkukból nyekergő, vagy éppen fejhangon sipákoló műsorvezetők lettek.
Ne is említsük az erőltetett, modellekből, playmatekből, sportolókból, vagy éppen színészekből műsorvezetőkké avanzsált sztárokat. Tisztelet a kevés kivételnek.

Sz.T.: Értékek vesznek el nap, mint nap és silány, semmit nem érő tartalmak érnek el - papíron - óriási nézettséget, hallgatottságot.

I.Gy.: Szerintetek van-e még jövője a „beszélgetős" rádiózásnak?

K.É.: A rádiók kínlódnak, minden energiájukat elveszi a hallgatottságért folyó küzdelem.
Emellett egyformák,és kizárólag a zenére fektetik a hangsúlyt.
Az MR1 Kossuth Rádió az egyetlen, ahol még vannak értékes beszélgetős műsorok, de a hallgatottság elmarad az elvárhatótól. Mert nem kell? Talán nem így van.
Bár az emberek többsége szinte egész nap dolgozik, remélem mégis sokan vannak, akik egy-egy rövidebb, érdekes beszélgetést szívesen meghallgatnak.
Azt persze nem tudom, hogy egy ilyen vonalat követő rádió hogy tudna fennmaradni saját erejéből.

Sz.T.: Szerintem a rádiónak, mint eszköznek nincs jövője.Szerepét átveszi az MP3, MP4, a letölthető tartalmak, illetve az Internet, mint hírforrás. A beszélgetős műsorok áldozatul esnek a hallgatottságért folyó küzdelemnek.

Forrás:
Illés Györgyi