2011. 02. 16. 00:00
Cimkék: fogyatékkal élők, fogyatékosság, autizmus, spektrum zavar,
A cikk értéke:![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
Magyarországon 23 ezer fogyatékossággal élő állampolgár nagy létszámú bentlakásos intézményekben él. A fogyatékos személyek intézetekből való kilépése és a közösségi lakhatási formák kialakítása a rendszerváltás utáni szociálpolitika egyik legfontosabb, mindeddig beváltatlan célkitűzése. Meggyőződésünk, hogy a reform eddigi elakadásának egyik legfontosabb oka a nyilvános vita és az ennek révén kialakítható konszenzus hiányában is keresendő. Ezért együttgondolkodást kezdeményezünk 2010. március 5-én, amikor vitára bocsátjuk az intézménytelenítésre vonatkozó alapfogalmak és kérdések legfontosabbjait. A találkozó célja, hogy a releváns kérdésekben szakmai, tartalmi konszenzust alakítsunk ki, s hogy ezeket írásban is rögzítsük. A remélhetően létrejövő és a résztvevők által közösen jegyezhető dokumentum célja, hogy olyan egyértelmű szakmai javaslatokat fogalmazzon meg a kormányzati szakpolitika számára, amelyek az intézményrendszer reformjának tartalmi alapjaként szolgálhatnak, valamint orientációs pontokat nyújtanak a meglévő közösségi és hazai források felhasználása tekintetében.
Időpont: 2011. március 5., szombat 10:00-18:00 óra
Helyszín: ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar A/67-es terem, 1084 Budapest, Ecseri út 3.
A vita kiindulópontját az intézménytelenítésről és a közösségi lakhatásról szóló 22 pontot tartalmazó dokumentum adja. A dokumentum elérhető itt (pdf).
A vitára várunk minden, a témában érintett szereplőt: fogyatékossággal élő személyeket, családjaikat, civil és jogvédő szervezeteket, tudományos műhelyeket és kutató szakembereket. A vitára megfigyelői státusban várjuk a kormányzati és önkormányzati szakpolitikák alakítóit. Az esemény a sajtó munkatársai számára is nyilvános.
Szervezők:
Autisták Országos Szövetsége
Down Alapítvány
ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar
ELTE Társadalomtudományi Kar Szociális Munka és Szociálpolitika Tanszék
Központ a Fogyatékos Emberek Jogaiért Alapítvány
Központ a Mentális Sérültek Jogaiért Alapítvány
Macte Animo Alapítvány
Open Society Mental Health Initiative
Sérültek, Halmozottan Sérültek és Segítőik Szövetsége
Soteria Alapítvány
Társaság a Szabadságjogokért
http://esoember.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=1533&
Forrás:
http://esoember.hu