BÁLINT ILDIKÓ

Foltozó
Elsõként azoknak a gyerekeknek a helyzetérõl lesz szó, akik nem annyira érdekesek, hogy szenzációs híranyagokba bekerüljenek, de mégis lépéshátrányban vannak. Speciális esetek, akik valamilyen fogyatékkal, sérültséggel élnek, de fejlõdésre, szocializációra képesek. Ezeknek a gyerekeknek speciális, gyógypedagógiai nevelésérõl, integrációjáról kérdeztem egy, Romániában speciálisnak nevezett iskola tanító-nevelõ tanárait, gyógypedagógusait.

Helyszín a marosvásárhelyi 1-es számú Speciális Iskola. Ebben a gyógypedagógiai szakirányultságú iskolában két tannyelven (román, magyar), I–VIII. osztályokban, sajátos tanterv szerint nevelnek, oktatnak, szocializálnak. Az iskola nappali programmal mûködik, a gyerekeket reggel nyolc órakor hozzák, ebéd után, délután egy, vagy két órakor viszik haza szüleik. Az iskolába beiratkozott gyerekek száma: 130, osztályok száma: 12, ebbõl 2 integrált, árvaházi osztály Marosludason mûködik. Az ország teljes szociális hálózatra kiterjedõ általános változtatási, újítási törekvések az elmúlt években a közoktatásnak ezen a területén is mûködésbe léptek. A legfontosabb cél, törekvés ma a speciális esetek integrációja, ami arra lenne jó, hogy felszámolja a hátrányos helyzetû gyerekek diszkriminációját. A gyakorlat ezzel szemben azt igazolja, hogy a Romániában ma még gyerekcipõben járó gyógypedagógiai nevelés intézményrendszere aligha érett még ilyen léptékû változásra – vélik a szakemberek.

Nagy Ildikó pszichológus, a marosvásárhelyi 1-es számú Speciális Iskola igazgatónõje szerint a 2000-ben elkezdõdött tanügyi reform most kezd beérni. Az intézkedések, határozatok alkalmazhatósága mellett most dõl el, hogy mi lesz a speciális iskolák sorsa, hiszen olyan tendenciák is voltak, hogy ezeket felszámolják.

Integráció

A 2001-ben bejött integrációs törvényt egy kicsit fejetlenül, szervezetlenül és erõltetetten végezték, és sajnos végzik a mai napig. Ennek eredményeként a speciális esetek száma olyan mértékben csökkent, hogy már négy éve nem indíthatnak még hat fõs – ennyi a törvény által megengedett minimális létszám- osztályokat sem. Így az alsó tagozaton már csak egy IV. osztály van, ami az iskola lassú felszámolásához vezethet. Az integrációs törvény értelmében minden problémás gyerek – nem kimondottan sérült gyerekrõl van szó –, normál oktatásba megy be, függetlenül attól, hogy megbírja-e vagy sem. Ez utóbbi látszólag elhanyagolható szemponttá vált. Olyannyira, hogy a szülõk véleménye nem sokat számít.

A Bizottság

Egy testület (Az Általános képességmegállapító hivatal gyerekeknek – Serviciul de evaluare complexã) állapítja meg (orvosból, pszichológusból, gyógypedagógusból álló testület), hogy egy problémásnak vélt gyerek a normális, vagy a speciális oktatásba kerül be. Mindez az integrációt szolgálja, ami, Nagy Ildikó szerint kétségtelenül jó ötlet, csodálatosan szép humanitárius gondolat, csak a törvényalkotók azt felejtik el, hogy sok problémás gyerek különbözõ okok miatt nem integrálható. Egy szellemi fogyatékos, vagy fejlõdési lemaradással, esetleg súlyos magatartás zavarokkal küszködõ gyerek nem minden estben bírja meg az általános tanrendet. A speciális iskolák épp az õ számukra jöttek létre. Ez lenne az õ munkájuk, pontosabban ez lenne, mert már negyedik éve nem tudnak osztályokat létesíteni.

Egy gyerek orvosi, tanítói, tanári javallatra, vagy szülõi kérésre kerül bizottság elé. A szomorú az, hogy a szülõk nagy része, vagy a tanító késõn kezd gondolkodni arról, hogy a gyereknek különleges segítségre van szüksége. Késõn kerül a bizottság elé, amikor a lemaradást már nagyon nehéz behozni. A minden áron történõ integrációt úgy tûnik, hogy leginkább a gyerek sínyli meg (az elmúlt évek tapasztalatai legalábbis ezt igazolják). Az igazgatónõ véleménye szerint azok a gyerekek, akik integrálva mentek be a normális oktatásba nem kaptak különösebb segítséget, holott mindegyiknek szak-segítségre lenne szüksége. Három éve – az integráció sikertelen adaptációját látva – szükségmegoldásként bevonták ugyan a normál oktatási munkába az ún. fejlesztõ tanárokat (profesori de sprijin), de ez csak részben oldja meg a problémákat és a „tûzoltó -munkára” jellemzõ fejetlenség jellemzi. A fejlesztõi munka módszertanát évente változtatják, a tanároknak az elõirányzott heti 16 órás foglalkozási keretben 12 gyerekkel kell foglalkozniuk, ami azt jelenti, hogy egy sérült, vagy problémás gyerekre hetente mindössze 93 perc jut. A speciális, gyógypedagógiai oktatásba már csak a fejlõdésben lemaradt, középsúlyos, súlyos és halmozottan fogyatékos gyerekek kerülnek. Azok, akik biztosan nem állják meg a helyüket a normál oktatásban. Ez évente mindössze négy-öt gyereket jelent, akik már létezõ osztályokba kerülnek be.

Az integráció elõtt bentlakásos rendszerrel mûködõ iskola is volt a városban, a 2-es számú kisegítõ iskola, de az elmúlt években azt is nappali iskolára változtatták: az ott lakó árva gyerekeket családi modulokba helyezték. Eltûnésével a megyében szétszórtan létezõ problémás gyerekek helyzete megoldatlanná vált. Jelenleg ez a két, állami iskola mûködik Marosvásárhelyen.

Miért speciális?

A speciális iskola pontosan olyan iskola, mint más iskola – állítja Nagy Ildikó. Ugyanolyan rendszerben mûködik, a különbséget a sajátos, a gyerekek képességeihez igazodó tanterv jelenti. Kb. 3–4 év „csúszás” van a normális oktatás és a speciális oktatás között. Példával igazolja: itt csak 8. osztályban tanulják a tört számokat. Az iskolai oktatás „gerincoszlopát” az az egyénre szabott nevelési – oktatási munka képezi, amit különbözõ terápiák (pszichoterápia, mozgásterápia, logopédiai tevékenység) egészítenek ki. A terápiák elengedhetetlenek, mert bármilyen enyhébb beszédprobléma is csak egy bizonyos korig javítható, nem beszélve a súlyosabb problémákról (diszlexia, diszgráfia, dadogás), amelyeket, ha nem javítanak idejekorán, a gyerek egész életére kihatnak.

Munkájukban nagy hatékonysággal alkalmazzák a mûvészet terápiákat (art therapy). Idetartoznak az ének és rajz tevékenységek, valamint a kiegészítõ póttevékenységek. A gyerekek „imádnak rajzolni, táncolni”, tánckörük, kórusuk van. Alkalmanként iskolai ünnepségeket rendeznek, de más iskolákban is vendégszerepelnek. Nem csak a 2.es számú állami speciális iskolában, hanem a városban mûködõ, fogyatékos, sérült, vagy problémás gyerekek részére létrehozott terápiás központokban (mindössze kettõ van, és alapítványi támogatással mûködnek).

Sajnos számszerûen megállapítani lehetetlen, hogy az integráció kezdetétõl hány gyerek veszett el a normál és speciális oktatás között. Nagyon sok azok száma, akik a normál oktatásból kiszorultak, kimaradtak a sorozatos iskolai kudarc, sikertelenség miatt, és kisegítõ iskolába sem kerültek. Õk ma már 16–17 évesek és kevés a reménye annak, hogy valaha az oktatásba integrálódjanak.

Integráció a speciális iskola elvégzése után

Speciális inas osztályok léteznek már két éve, a kimondottan speciális iskolában végzett gyerekeknek. A leggyakoribb, választható szakmák: szobafestés, parkettezés, víz- és gázszerelés fiúknak, varrodai munka lányoknak. Akadnak jó példák: az innen kikerülõ tanulók egy jó része szakmát választ és meg is állja a helyét. Csak a nagyon súlyos esetek nem tanulhatnak tovább. Ezeket a gyerekeket a nyolcadik osztály elvégzése után a szülõ igyekszik bevonni családi vállalkozásába, vagy valami egyszerûbb munkába. Minden esetben szerencsés, ha dolgoznak, így hasznosaknak érezhetik maguknak, nem érzik úgy, hogy kiközösítettek lennének.

Szervezeti, szerkezeti változ(tatá)sok

Rengeteg kísérletezés folyt ezekkel az iskolákkal. Elsõsorban a gyerekek integrációja miatt akarták megszüntetni ezeket az intézményeket. A legújabb változtatásról szóló kormányrendelet a decemberi Hivatalos Közlönyben jelent meg, és a rendelet értelmében a speciális iskolák kérhették, hogy Integratív Nevelési Központtá (Centrul Şcolar de Educaţie Incluzivã) alakuljanak át. Az átalakulás folyományaként az iskola ezentúl egy újonnan létrehozott központ, a Megyei erõforrások és nevelés felügyeleti központ/Centrul Judeþean de resurse ºi de asistenþã educaþionalã felügyelete alá tartozik, amely segíteni kívánja a helyi közösség és iskola közötti kapcsolattartást.

A hogyan-tovább menet közben derül ki, egyelõre – az igazgatói vélekedés szerint – az iskolai tevékenység lesz továbbra is a nevelõi-oktatói tevékenység fõ része, terápiás tevékenységekkel kiegészítve. Ezzel párhuzamosan az iskola szolgáltatói központtá is válna, ahova a normál iskolába integrált gyerekek is bejöhetnek, hogy szükség esetén igénybe vegyenek különbözõ terápiás szolgáltatásokat. Megyei szinten az 1-es számú iskola az egyetlen iskola, ahol hallássérült gyerekek terápiás kezelésével foglalkoznak.

A szülõ

Az oktatás mikéntjérõl elsõsorban a szülõket kellene megkérdezni – ez az, amit a bizottság elfejt . A szülõ joga eldönteni azt, hogy normál, vagy speciális oktatásba kerüljön a gyerek. Sokan szégyellik speciális iskolába beíratni a gyereket, hiszen a „speciális” elnevezéshez rengeteg társadalmi elõítélet tapad. A speciális iskolát ma is javítóintézetnek, büntetõtábornak tartják. Nagy Ildikó reméli, ha kicserélik az iskolai cégért, a szülõk talán több bizalommal fordulnak feléjük. A speciális jelzõ nélkül talán kevésbé lesz elrettentõ hely, bátrabban merik felvállalni helyzetüket, gyerekük helyzetét. A fogyatékos gyerekek oktatási intézményeivel szemben temérdek elõítélet rögzült, ami alig változott a közelmúltban. Ezt a legnehezebb megváltoztatni, még akkor is, ha a változást mindenki akarja. Még rengeteg munkát kell befektetni abba, hogy a köztudat rehabilitálja õket.

Szülõi érdekképviselet (iskolán belül) nincs. A szülõk nyitottak, a vezetõségi tanácsban képviseltetik magukat. A pedagógusokkal naponta kétszer találkoznak, beszélnek velük, amikor a gyereket hozzák, viszik, így mindent tudnak, minden eseményt nyomon követhetnek, és ha kedvük tartja részt is vehetnek benne.

A korai fejlesztésben részt vevõ szülõk házi feladatot is kapnak. Regresszió és progresszió tanúi.

Változni kell

Az iskola szakemberei 11 pályázatot készítettek 4 év alatt, hogy valamivé alakuljanak át, mert látták, hogy a speciális iskolai rendszer már elavult és változtatásra, megújulásra érett. Egyrészt a mentalitás miatt, másrészt a körülöttük kialakult kaotikus állapotok miatt, hiszen úgy tûnt, minisztériumi szinten se tudták, mi lesz a sorsuk. Az utolsó pályázatbeadással egy idõben jelent meg a törvény is, ami talán azt bizonyítja, hogy a kisegítõ iskolákban országos szinten megérett a helyzet a változásra.

Kolozsváron, Marosvásárhelyen képzett szakemberek dolgoznak az intézményben. Pszichológusok, gyógypedagógusok nagyon jó, fiatal közössége, akik jó elméleti tudással és gyakorlati érzékkel bírnak. Mûködik az egymás közötti párbeszéd, kapcsolattartás – egyszóval zajlik az élet. Ez jó és fontos, hiszen lépést kell tartaniuk a változásokkal, amelyek a kisegítõ, speciális oktatásban folyamatosan történnek. A szolgáltatásokon keresztül történõ „nyitás” a tanárok, gyógypedagógusok számára és a gyerekek számára egyaránt pozitív változást jelent, amely új lehetõségeknek ad teret. A szolgáltatások a pedagógusok számára is szakmai kihívásokat jelentenek, a normál iskolába járó fogyatékos, problémás gyerekeknek pedig nagy segítségnyújtást.

Nagy Ildikó szerint, a szolgáltatói „piac” folyamatos bõvülésével kivédhetõ az iskola megszûnése. Ha kimennek a végzõs osztályok és továbbra sem kapnak új osztályok indításához elegendõ utánpótlást, akkor – „ambuláns szakrendelés” formájában – õk maguk keresik fel (akár vidéken is), azokat a gyerekeket, akik terápiás kezelést igényelnek. Ahhoz hogy ez gyakorlattá váljon, persze jó pár évnek el kell telnie. Tavaly júniustól az iskola a Phare pályázat részese lett. A Phare pályázat programján belül kilenc Maros megyei iskola van, köztük falusi iskolák is. A pályázati program lehetõséget teremt, hogy az iskola szakemberei ezekhez az iskolákhoz rendszeresen kijárjanak, akár egyedi esetekhez is. Egyre több eset bukkan fel, és az új lehetõségek kezdenek beszivárogni a köztudatba. Szülõk igényelhetnek (az iskolai évkezdéstõl) házhoz járó fejlesztõ pedagógust, ún. utazó tanárt/profesor itinerar/, de eddig még senki nem kérvényezte, bár az állam bizonyos óraszámban finanszírozná ezt a munkát (heti 4 órában).

Lehetõségek vannak, amelyekkel senki nem él, talán azért, mert „nálunk minden egy kicsit késõbb érik be, fõleg ha mentalitásváltozásról van szó”.

De van annyi optimizmus benne, hogy higgye, szükség lesz még az iskolán belüli munkájukra is.

Jó kapcsolataik vannak a Gecse Dániel (értelmi fogyatékos gyerekek intézménye), illetve az Alpha Transilvaniei (mozgásérült gyerekek intézménye) nappali terápiás központokkal. Mindkettõt alapítvány mûködteti, mindkettõ jól felszerelt intézmény. Szakembereik – elsõsorban a létszámhiány miatt adódó szükségszerûségbõl – ott is betanítanak, odamennek, ahol szükség van rájuk. Jó a kapcsolatuk a megye összes iskola igazgatójával, akik szükség esetén kérhetik kisegítõ-fejlesztõ tanáraik segítségét. Ezzel próbálják az integráció nyomán támadt áldatlan helyzetet orvosolni.

Integráció vagy különút?

Az integráció visszafordíthatatlan folyamatnak tûnik. Ha az õ döntésén múlna, akkor az enyhe szellemi fogyatékossággal küzdõ gyerekeket integrálná, de azokat a gyerekeket, akik magatartásukkal zavarják a normális iskolai tevékenységet, annak mindenképp a speciális iskolai oktatást javasolná. A jelenleg normál oktatásban dolgozó, problémás gyerekek mellé kirendelt segítõ-fejlesztõ tanár egyedül (pár órában!) nem képes csodát tenni, nem tudja a lemaradást teljesen behozni, csak segíteni tud. A jelenlegi oktatatási rendszer van annyira rugalmas, hogy megengedje azt, hogy a speciális iskolában kezdõ gyerek pár éves felkészítés után (személyre szabott, egyéni fejlesztõprogramok segítségével) normál iskolába iratkozzon át. A speciális iskola keretén belül mûködõ belsõ iskolai bizottság hozhat ilyen döntést. Javasolhatja a gyerek speciális iskolából normál iskolába való áthelyezését, vagy fordítva: normál iskolából speciálisba való áthelyezését. (Ez utóbbi a szülõ kérésére történik, és az iskola belsõ bizottságának jóváhagyása is szükséges.)

Ha mégis marad a minden áron való integráció, akkor az elsõ osztály a gyerek képességeinek próbája lenne. Ez elegendõ idõ lenne arra, hogy kiderüljön, normál vagy speciális oktatás a jobb a gyerek számára. Így senki – tanító, szülõ, és fõleg a gyerek – nem szenvedne a bizottság rossz döntése miatt.

Iskolán belüli újításként Nagy Ildikó hatékonyabbnak látná, ha homogén összetételû osztályok jönnének létre, a hatékonyabb fejlesztés érdekében.

Reklám

A Bizottsággal közlik az iskola speciális lehetõségeit, de az Alpha Transzilvánia rendezvényein is népszerûsítik magukat. „Reklámfogás” az is, hogy az iskola szakemberei (pl. a hallássérült gyerekekkel foglalkozó Péterffy Csilla) önkéntes alapon dolgozik a Gecse Dániel Alapítvány intézménynél. A Phare támogatásában létrehoztak egy dokumentációs központot, kölcsönzési részleggel. Szintén Phare támogatási alapból van: egy fénymásoló gépük, tíz korszerû számítógépük (2 hete vették õket használatba!), videó magnó, személyszállító kisbuszuk (ez lehetõvé teszi az ambuláns fejlesztõ program beindítását, vagy a gyerekek beszállítását).

Szakmai konferenciák is vannak – május végén Kolozsváron, aztán Besztercén. Majd június 2-án Marosvásárhelyen. Tapasztat–, eszmecsere gyakorlati beszámolók formájában. Egymásnak rendezett ötletbörze az van, de Magyarországgal nincs szakmai kapcsolatuk.

Specifikus tanterv, tankönyvek nincsenek, csak tíz éve megjelent poros és használhatatlan kiadványok. Feladatlapokkal dolgoznak, személyre szabott, egyéni tanrenddel. Tanterv sincs, cél az alapvetõ írás-olvasás készségeinek, alapfokú matematikai ismereteknek az elsajátítása, valamint a társadalmi beilleszkedéshez elengedhetetlen viselkedési normák elsajátítása.

Gyógypedagógusok, terapeuták magán véleményei

Jakab Erzsébet, beszéd- és írás-olvasás készséget fejlesztõ gyógypedagógus 3. és 4. osztályos gyerekekkel foglalkozik. Az osztályokba járó gyerekek életkora: 10–16 év. A gyerekekkel való egyéni foglalkozást tartja egyedül hatékonynak, hiszen ezeknek a gyerekeknek közel nyolcvan százaléka nem fogyatékos, hanem hátrányos helyzetû, deprivált társadalmi csoportokból származó, magatartás-és viselkedészavarokkal küszködõ gyerek. Többségük roma származású, akik ingerszegény környezetbõl jönnek, szegényes nyelvi környezetbõl, nehezen bepótolható kulturális hátrányokkal. A velük kapcsolatos alapvetõ gond, hogy a környezeti tényezõk hatására nem járnak iskolába.

Szerinte is hatékonyabb munkaforma volna a csoportfoglalkozás. Tankönyv híján magyarországi kiadványokat, vagy a „haladókkal” a normál elemi iskola elsõs, másodikos tankönyveit használja.

A gyerekekhez mindenekelõtt barátként közeledik, mert a sérült gyerekekbõl a felnõttek lekezelõ modora azonnali agresszivitást vált ki. „nyolc kicsi vadgyerek figyelt rám”, amikor legelõször beléptem ide – vallja. Nagyon érzékenyek és frusztráltak, és szeretnek ajándékot kapni. Foglalkoztatja õket a másságuk, beszélnek róla, érzik, hogy õk kiközösítettek, mások. Nagyon szeretnek ajándékot kapni és „rettenetesen” ragaszkodnak. Személyfüggõk fegyelem terén: annak fogadnak szót, akiben megbíznak. Véleménye szerint a szülõk talán azért idegenkednek az állami iskoláktól, mert még felszereltségük nem olyan jó, mint az alapítványi intézeteké. Talán az emberi tudástõke, a jó szakemberek tudják csak rábírni az ide betérõ, érdeklõdõ szülõket, hogy az iskoláról pozitív(abb) képet alkothassanak.

Mégis: minden nap van egy pici elégtétel, apró történés, fejlõdés, ami miatt érdemes ezt a munkát végezni. Már az elégtételt jelent számára, ha a gyerekek iskolába jönnek.

Öllerer Gabriella, logopédus. Munkája a beszédjavítás, az írás-olvasás nehézségeinek a kijavítása. Legnagyobb szakmai elégtételként könyveli el azt, ha három hangot sikerül kijavítania. A roma gyerekek sajnos periódusonként jönnek, de õk a legfogékonyabbak, velük jól lehet gyakorolni. Csak sajnos keveset, mert az otthoni, szülõi segítségre egyáltalán nem lehet számítani. Az iskola felszereltségét elfogadhatónak tartja, az eszközállomány véleménye szerint sokat bõvült a közelmúltban. Az õ munkája csak egyéni foglalkozás formájában képzelhetõ el. Hetente kétszer más iskolából is hoznak be hozzá gyereket, beszédterápiára.

A normál iskolához mérten itt a gyerekek lassabban haladnak a tanulással, több jutalmazást igényelnek. Teljesen hozzájuk kell alkalmazkodni, miközben erõs, fegyelmezett kézben kell tartani õket. A normális iskolákba (át)integrált gyerekek örömmel jönnek vissza terápiákra. A tapasztalat sajnos azt igazolja, hogy nem tudják tartani a lépést a normál tanmenettel. Sajnos az integráció nem megy egyik napról a másikra és egyelõre a kudarccal szembesül. A gyerekek szenvednek, és elõbb-utóbb iskolakerülõkké válnak.

Péterffy Csilla, Moldován Erzsébet hallássérültekkel foglalkozó tanárok. Tevékenységi szakirányultságuk: hallásproblémákkal rendelkezõ gyerekek számára nyújtanak gyógypedagógiai szakellátást. Pontosabban: hallás sérült, fonológiai, fonetikai, fonematikai, beszédészlelési, illetve beszédmegértési zavarokkal rendelkezõ gyerekek számára. Ezen kívül audiometriai méréseket, hallás- és beszédvizsgálatot is végeznek. Korai fejlesztéssel foglalkoznak 0–7 éves korig. A 7–8 éves iskolakötelezett gyerekeket a speciális iskola belsõ bizottsága szakvéleményezi. A hallássérültek többnyire normál iskolába kerülnek, de a hallás sérültek mindenképp a bizottság elé kerülnek

A többi, normál oktatásba bekerülõ problémás gyerek fejlõdését az ún. fejlesztõ tanárok követik nyomon, akik a gyerek szükségleteinek, fejlõdési szintjének megfelelõen terápiás kezeléseket végeznek. Többen – akik korai fejlesztésen vettek részt – beiskolázásuk után is alkalmanként hozzájuk járnak vissza terápiákra.

A bizottság az óvodai, iskolai beiratkozásról dönt. Normál intellektusú sérült gyereknek terápiát írnak elõ, míg az érzékszervi (hallás, látás) problémákkal, súlyos értelmi fogyatékossággal, vagy magatartászavarokkal küszködõ gyerekeket speciális iskolákba irányítják. Érdekes részlet: minden 50 IQ alatti gyerek speciális iskolába kerül. Aki már 51-es IQ-val rendelkezik normál iskolába mehet. Holott 60–80. mozgó IQ tartományba még a határesetek tartoznak, hiszen a normál szint 80–90 körül lenne. Ennek eredményeként: az integrált gyerekek képtelenek a normális tananyagot elsajátítani, és a sorozatos kudarcok hatására iskolakerülõkké válnak. Egy év kudarc után a tanügyi rendszer némiképp enyhített a törvény szigorán: a speciális gyerekek külön, a számukra létrehozott levelezõ tagozati csoportokban tanulhatnak, heti 4 órában, délutánonként, szaktanárok felügyelete alatt. 3 év integráció után sokan átjönnek a speciális iskolába. A gyerekeket leteszteli az iskola belsõ bizottsága, hogy felmérje a gyerek melyik osztályba kerülhet. A speciális iskola speciális tanmenete, adaptált curriculuma mindenképp jobb, képességeiket figyelembe vevõ tanmenet.

Márciustól bõvült a tevékenységi területük. A velük szemben való addigi elzárkózás kezdett fellazulni. Azóta engedélyt kaptak arra, hogy bejárjanak a Megyei Kórház újszülött osztályára, ahol korai hallásszûrést végeznek, mert az orvosi gyakorlat csak az újszülött funkcionális vizsgálatára terjed ki, és a részfunkció kiesésekkel nem foglalkozik. A szûréssel megpróbálják kivédeni a kései felismerést, hogy ha szükséges, a fejlesztést minél elõbb elkezdhessék. Statisztika igazolja, hogy ezer gyerekbõl csak egy születik siketen, de az újszülöttek 25 százaléka (világszinten) valamilyen hallási rendellenességgel jön világra. A korrekció sikere az esetek súlyosságától függ. Jelenleg városi szinten ezt a szûrõ munkát õk ketten végzik. A sérültgyanús újszülöttet egy hónap múlva felülvizsgálják, hiszen a tévedés lehetõsége ilyen pici korban fennáll. Kihangsúlyozzák, hogy csak szûrést, és nem diagnosztizálást végeznek. A korai fejlesztés a szülõkkel együtt történik. A munka alapja a családi szaktanácsadás, az otthoni folyamatos munka – a hallás nevelés alapjai, beszédindító gyakorlatok. Hallásvizsgálatkor fontos a mozgás érettsége mellett a csecsemõ idegrendszerének vizsgálata a hallásjavító gyakorlatsor felállítása végett. A megyében ez az egyetlen állami, iskolai szakellátás. Péterffy Csilla a Gecse Dániel Alapítvány intézetébe is átjár, ahol 4 gyerekkel foglalkozik heti 2 órában.