http://www.beszed.hu

Fejlesztő ovi lett a Dob utcai

2010. 10. 02. 00:00
Cimkék: autizmus, spektrum zavar, bölcsöde, korai fejlesztés, óvoda, óvodáskor,
A cikk értéke:

A most indult bölcsődei szezontól immár fejlesztő intézményként működik a VII. kerületi Dob utcai Bölcsőde. Solymári Gabriella, a szociális és egészségügyi bizottság elnöke elmondta, a kerületi más bölcsődéiben már csaknem nyolc éve foglalkoznak speciális szolgáltatásként korai fejlesztéssel.

Céljuk, hogy a gyerekek problémáit időben felismerhessék. A fejlesztés bevezetése kezdetben okozott ugyan némi feszültséget, ám az eltelt évek és a szülők visszajelzése alapján beigazolódott: a módszer hatékony és eredményes. Az integráló bölcsőde azzal az előnnyel jár, hogy helyben történik a gyermekek fejlesztése, a kicsiket nem kell más, kerületen kívüli szakmai foglalkozásra vagy ellenőrzésre vinni. Mivel megelőzéssel is foglalkoznak, így sok problémát előre ki tudnak szűrni. Az óvodában a gyermekek fejlesztését végző szakember szoros, intenzív kapcsolatban áll a szülőkkel és a bölcsődei gondozónőkkel is, új szemléletmódot átadva nekik és a gyermekekhez legközelebb állóknak.

A bölcsődék egyébként fejlesztő játékok vásárlására külön önkormányzati támogatást kaptak. A bizottsági elnök a jövőbeni terveik közt említette egy fejlesztőközpont létrehozását, ahol a bölcsődés és óvodás korú, de intézménybe nem járó gyerekek is igénybe vehetik ezt a segítséget.

esoember.hu

Forrás:
esoember.hu

Eddigi vélemények a cikkről:

nem írt még senki véleményt a cikkről

Kapcsolódó könyv(ek)

 
↓ hirdetés ↓
impresszum | adatvédelmi szabályzat | írjon nekünk | partnereink |