http://www.beszed.hu

Drágállott hallás

2011. 06. 02. 00:00
Cimkék: gyógypedagógia, hallás, hallászavar, hallássérülés,
A cikk értéke:
Az Országos Egészségügyi Pénztár (OEP) érvénytelenítette a súlyos halláskárosultak számára az egyetlen lehetséges megoldást jelentő cochleáris implantátum (CI) beszerzési pályázatát.

Márpedig az OEP drágállja a készülékek árát, ezért nem tudott megegyezni a forgalmazóval. A belső fül károsodását műtéti úton ellensúlyozó beavatkozás a leghatékonyabb módon egy-két éves korban végezhető el - a gyermek ezt követően tanulhat meg hallani, majd beszélni -, minden időveszteség a későbbi eredmény és az életminőség rovására megy. A felnőttkorban szerzett károsodás miatt pedig az érintettek könnyen elveszíthetik az állásukat, illetve nem tudnak visszatérni a munka világába.

Az OEP a beszerzést a műtéteket végző négy magyarországi (budapesti, debreceni, pécsi, szegedi) egyetemi klinika hatáskörébe utalta, de csupán évi mintegy 350 millió forintnyi keretet határozott meg a készülékekre. Ugyanakkor egy-egy készülék árához maximálisan csak 5,1 millió forintig járul hozzá. Állításuk szerint a Németországban elfogadott egységárat határozták meg mértékként.

A Magyar Cochleáris Implantáltak Egyesületének (MACIE) elnöke, Pálfi Zoltán elmondta: jelenleg már száznál is többen vannak a várólistán, évente 40-50 új beteget regisztrálnak, így a számunkra garantált évi 50-60 készülék eleve túl kevés. Az egyesület naprakész a CI-k európai árlistáiból: a készülékek 28-32 ezer euró (7,5-8,5 millió Ft) között érhetőek el, tehát az 5,1 milliós maximált ár a korszerűtlen régi termékre is éppenhogy csak elég. Az OEP hiába adna lehetőséget a szülők, páciensek általi kipótlásra, a családok több millió forintot nem képesek kifizetni.

A kíméletlen megszorítás igazából a jövőt veszi el a gyermekektől: évek múlva éppen emiatt az intézkedés miatt nem tud majd munkába állni több száz fiatal.

Két részből
A cochleáris implantátum (CI) a hallássérülés egyik legelterjedtebb fajtáján, a belső fül károsodásán segít, annak funkcióját veszi át. A készülék két részből áll: egy beültetettből és egy külső, fül mögött vagy testen hordhatóból, amit beszédprocesszornak neveznek.

Forrás:
Rácz I. Péter cikke - Szabadföld Online

Eddigi vélemények a cikkről:

nem írt még senki véleményt a cikkről

Kapcsolódó link(ek)

 

Kapcsolódó könyv(ek)

Dr. Dombi Alice - A gyógypedagógiai képzés elmélete és gyakorlata

A gyógypedagógiai képzés elmélete és gyakorlata

Dr. Dombi Alice, APC - Stúdió BT, 2006
Szautner Jánosné Szigeti Gizella - Képességfejlesztő program a kisiskoláskori tanulási zavarok korrekciójához I.

Képességfejlesztő program a kisiskoláskori tanulási zavarok korrekciójához I.

Szautner Jánosné Szigeti Gizella, Marketing Műhely Kft., 2004
Még több...
 
↓ hirdetés ↓
impresszum | adatvédelmi szabályzat | írjon nekünk | partnereink |