Cházár András

(Jólész, 1745. jún. 5. - Rozsnyó, 1816. jan. 18.): vármegyei főjegyző, jogi író, a magyar gyógypedagógia úttörője.

Jogi tanulmányainak végeztével Rozsnyón ügyvéd, de amikor II. József az ügyvédeket a törvényszékhez benyújtott kereseteikben a német nyelv használatára kötelezte, lemondott az ügyvédségről.
1790-ben Gömör vármegye főjegyzője, a nemesi-nemzeti mozgalom egyik vezetője megyéjében. A sajtószabadság ügyében írt röpirata országos visszhangot váltott ki. Jelentős szerepet játszott a magyar nyelv elismertetését célzó mozgalomban, de ugyanakkor a szlovákok magyarosítására irányuló törekvésekben is.
1799-ben a süketnémák bécsi intézetében látottak alapján egy hasonló intézmény felállítására gyűjtést indított, amelyet ezer forinttal és rozsnyói házának felajánlásával ő maga kezdett meg.
Munkásságának eredményeként 1802-ben Vácott megnyílt a süketnémák első intézete.
Irodalmi tevékenysége az igazságszolgáltatás szervezésével kapcsolatos. Javaslatot készített egy magyar tudós társaság létrehozására is.

Művei:
Hungaria semper sua... (Eperjes, 1785); Törvényi rend, amely Magyarország törvény és ítélő székeinek szabatott (Kassa, 1789); Opinio de coordinatione juridicorum fororum... (Rosnaviae, 1802); A magyar nemzethez (Nagyszombat, 1806); Commentatio de suppliciis capitalibus (Leutschoviae, 1807); A nemesi felkelésről szóló törvények (Kassa, 1809).

Irodalom:
Gácser József: Jólészi Cházár András (Emlékév. a siketnémák Váczi Országos kir. Intézete 100 éves fennállásának ünnepe alkalmára. Bp., 1902); Arató Endre: A nemzetiségi kérdés története Magyarországon (Bp., 1960).

Forrás:
Magyar életrajzi lexikon