2008. 08. 10. 00:00
Cimkék: zene, zeneterápia, színművészet, mozgás, mozgásfejlesztés, beszédtechnika, beszéd,
A cikk értéke:![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
A Színház-és Filmművészeti Egyetemen több oktató régi vágya az integrált nevelés, a tantárgyak átjárhatósága. Fontos, hogy a hallgatók értsék és érezzék, hogy a színpadi munkában fontos együtt használniuk azokat a művészettechnikai elemeket, melyeket külön tantárgyként tanulunk.Nagyon nehéz megérteni egy meglehetősen érzékeny, érzelmekkel, saját testével-lelkével dolgozó fiatalnak, hogy a színházi szakmához olyan technikai tudást kell szerezni, amit tudatosan használunk, nem csak átélünk.
Máté Gábor osztályaiban például évek óta tanítok beszédet, Kovalik Balázs zenés mesterséget külön-külön, majd félévente egy hetet együtt töltünk, mert mindketten nagyon fontosnak tartjuk a beszéd zeneiségét és az éneklés beszédszerűségét hangsúlyozni, együtt tanítani. A múlt félévben Sáry László is bemutatta újra kreatív zenei gyakorlatok vizsgáját a mi bemutató óránkon, hangsúlyozva ezzel az integráció fontosságát és azt a törekvést, hogy egy irányba tart a színésznevelés a különböző tanórákon.
Fontosnak tartom ugyanezt a szemléletet a mozgás-beszéd vonatkozásában is. Két éve került sor az első olyan beszédvizsgámra, ahol a reggeli mozgás bemelegítést, Ladányi Andrea gyakorlatait beszédgyakorlatokkal kötöttük össze. A különleges beszéd-zenére történő, sokszor igen komoly fizikai megterhelést jelentő gyakorlatok előkészítése nagy odafigyelést kíván. Mindkét gyakorlatsor sorrendje, felépítése igen fontos, összecserélhetetlen elemekből áll. A második félév elejétől kezdődhet az együttmunka, mikor a különböző testi és hangi adottságú fiatalokat nagyjából egy szintre hoztuk.Figyelnünk kell a fizikai veszélyekre, a fokozatos terhelésre, a gége védelmére, a hasizom munkával jól összekötött rekeszlégzésre. Nagy segítséget jelent számunkra a néhány éve bevezetett Thai-chi oktatás, mert a légzés automatizálásban és a lazításban is a kezdetektől alkalmazható a beszédoktatással együtt.
Forrás:
Dr. Illés Györgyi
Kapcsolódó könyv(ek)
|
Tér- és helyzetérzékelést fejlesztő gyakorlatok óvodás és kisiskolás gyerekek részére Szentgyörgyi Zoltán, Flaccus Könyvkiadó, 2002 |
|
Montágh Imre, Holnap Kiadó, 2001 |
Kapcsolódó játék(ok)
|
Agytorna Kiadó , |
|
Agytorna Kiadó, |