A légzés

A légzés a helyes és érthető beszéd egyik legfontosabb alapfeltétele, mivel a légzés szolgáltatja a szükséges energiát a beszédhez. A légzés automatikus cselekvés, azonban átmenetileg tudati befolyásolás alá kell vennünk. A beszédhez szükséges levegővételre jellemző, hogy tüdőnk "spontán" módon gondoskodik hosszabb mondanivaló előtt több levegőről, de ennek köszönhető az is, hogy az indulat önként emeli a hangot, fokozza a tempót.
A jó hangadás jó légzés nélkül elképzelhetetlen. A jó beszéd alapja a biztonságos légzés, a tagolás biztonsága a beszéd biztonságát mutatja.

Kétféle légzés különböztethető meg:

• az élettani légzés (respiratio muta): mely az életfenntartáshoz szükséges, néma légzés, mely lassúbb, felületesebb, ritmikusabb, kilégzése gyorsabb, mint a beszédlégzésé.
• a beszédlégzés (respiratio phonatoria): mely a hangadáshoz szükséges. A beszédlégzés gyorsabb és mélyebb belégzéssel, és hosszabb, hangos kilégzéssel jár.

Attól függően, hogy mely izmok vesznek döntően részt a légzés munkájában, megkülönböztetnek:

• mellkasi légzést: légvételkor a mellkasunkat szélesítjük,
• vállövi légzést: amikor a vállunkat emeljük
• rekeszlégzést: amikor a tüdő alatti rekeszizmot dolgoztatjuk

A rekeszlégzést szokták hasi légzésnek is nevezni, mert ennél a légzésnél belégzéskor a hasfal előredomborodik, és visszahorpad kilégzéskor.
A rekeszizommal indított, de a bordakosár tágításával folytatott belégzést nevezik kombinált légzésnek.
A beszédlégzésnél leghelyesebb a rekeszlégzést alkalmazni, mert viszonylag kis izommunkával nagy mennyiségű levegő használatát teszi lehetővé, s így megkönnyíti a beszédet.

A beszédtechnika oktatása mindig légzéstanítással kezdődik. A beszédpedagógia alapvető célja, hogy a megfelelő levegőadagolást, mint a hangadás forrását, megteremtse. A légzőgyakorlatok célja a nagy kapacitású rekeszlégzés kialakítása és automatikussá tétele. Fontos a hangtalan belégzés begyakorlása, a levegő beosztásának biztos kialakítása, és az egyenletes hangadáshoz szükséges kilégzés szabályozása. A lelkiállapot nagymértékben tükröződik a légzésformánkon. Levegővételünket mindig igazítsuk a mondandóhoz. Általában szerkezeti egységek végén vegyünk levegőt (ilyenkor amúgy is értelmi szünetet tartunk), vagy ha szükséges, mondatok, mondattömbök határán is vehetünk ún. pótlevegőt, de ilyenkor nem szabad nagy szünetet tartani.

A helyes légzés mély, halk és önkéntelen. Azért tartunk szüneteket, hogy tagoljuk a gondolatokat, és közben lélegezzünk. A szünetek sokszor fontosabbak a kimondott szavaknál. A rövid, kapkodó szünetek a szöveg üres felmondását, a túlzott szünetek modorosságot jeleznek. A szünet addig tartson, ameddig tartalmas.

Forrás:
Montágh Imre: Nyelvművesség (A beszéd művészete), Múzsák Közművelődési Kiadó, Budapest, 1989.
Montágh Imre: Tiszta beszéd. Beszédtecnikai gyakorlatok. Holnap kiadó. 1999.
Deme László: A beszéd és a nyelv, Tankönykiadó, Budapest, 1984.
http://www.lib.jgytf.u-szeged.hu/annus/beszed.htm