2008. 02. 29. 00:00
A cikk értéke:
Az ember természetellenes állapotának tudományos célú megfigyelése, és azok leírása csak néhány száz évre vezethető vissza. A XIX. század során a gyógypedagógiai (speciális) nevelést igénylő személyeket az orvosi - klinikai modellt követve, fogyatékosságok, betegségformák és ezek súlyossági kategóriái szerint osztályozták. A kiinduló gondolat és mérce az ép, normális, átlagos gyermek volt. Azt feltételezték, hogy éles a határ az ép és a nem ép, a normális és az abnormális állapot között. Az akkori általános (elemi) iskolák akkor csak az ép, az átlagos gyermek oktatására vállalkoztak. A fogyatékos gyermekek néhány intézménye, iskolája a népoktatási törvény kiadása előtti években az épek iskoláitól elszigetelten működött. A gyógypedagógiai nevelést, oktatást legitimáló érvek között az általános iskolák tehermentesítése szerepelt. Az épek környezetéből történő kiemelést, az elkülönített iskolában történő nevelést előnyösnek ítélték - a kisebb tanulólétszám, lassabb haladási tempó, csökkentett tananyag és követelmények miatt. Ekkor a fogyatékos állapothoz történő speciális alkalmazkodás irányelve volt jellemző.
A külső fogyatékossági típusok szerint -hallás, látás, mozgás, értelmi, és beszédfogyatékossággal élők számára hazánkban a 19. század végén kezdődött a gyógypedagógiai intézményhálózat kiépítése. Kezdetben a fogyatékosságok súlyosabb formáit mutató gyermekek (siketek, vakok, értelmi fogyatékosok, testi- és mozgásfogyatékosok) számára létesültek speciális intézmények, majd a századforduló után kiépültek az enyhébben fogyatékosok (nagyothallók, gyengénlátók, tanulási beilleszkedési zavart mutatók, inadaptáltak és beszédhibások, olvasás - és helyesírásgyengék) iskolái, speciális osztályai.
A fogyatékos embereken való segíteni akarás első törekvése Jólészi Cházár András nevéhez fűződik az 1790-es években. Munkássága nyomán jött létre 1802-ben az első magyarországi gyógypedagógiai intézmény, a Siketek Nevelőháza Vácott.
Az 1896. évi népoktatási törvény kiadása előtti években még a differenciált oktatási forma élt, majd az "emberbaráti tanintézetek" egy részét -ugyan már- közoktatásügyi intézményeknek tekintették, azonban ekkor még a tankötelezettség a fogyatékos gyermekekre nem terjedt ki. 1895-ben a vallás-és közoktatásügyi miniszter a fogyatékos gyermekek intézményei felügyelete tárgyában ideiglenes utasításokat adott ki, két évvel később a képviselőházban az "ily filantrópikus intézeteket" mindössze úgy javasolta segíteni, hogy az állam nevezzen ki ezen intézmények számára igazgatót és tanítókat.
A nyelvészeti, fonetikai, orvosi és gyógypedagógiai vonatkozású kutatások eredményeképpen a XIX. század utolsó éveiben már megértek a fogyatékosok intézményrendszerének kialakításának feltételei. Megindult a fejlődés, nőtt a beiskolázott fogyatékosok száma, több új intézet létesült. A fogyatékosok iskolái közoktatásügyi intézményekké váltak, kialakult egységes szakfelügyeleti rendszerük, elkészültek tanterveik, s kiszélesedett a fogyatékos gyermekek beiskolázása.
1898-tól jelent meg a gyógypedagógia elnevezés, a fogyatékos gyermekek intézményei már nem emberbaráti intézmények, hanem hivatalosan is gyógypedagógiai intézmények voltak. Mint ilyenek, teljes jogú közoktatási intézményként működtek. Fellendült a gyógypedagógiai szakirodalmi tevékenység. Az addig differenciáltan működő szakemberképzés átalakult. A tanítókat és lelkészeket átképző tanfolyamok egyesítéseként 1900-ban nyitotta meg kapuit az akkor két éves képzést nyújtó Gyógypedagógiai Tanítóképző.
1902-ben megkezdődtek a gyógypedagógiai tudományos műhelymunkák a Gyógypedagógiai Pszichológiai Laboratóriumban. Ekkor szerveződött a Siketnéma-intézeti Tanárok Országos Egyesülete is (1901), s kezdődött meg a gyógypedagógia differenciálódása. 1912-ben lépett életbe a régóta óhajtott törvény a tankötelezettségről a fogyatékos gyermekek számára, ám ekkor még megközelítően sem voltak meg a végrehajtás.
Forrás:
Wagnerné Hámori Judit: A Fővárosi Beszédjavító Intézet története, in.: 110 év Múlt és jelen a Fővárosi Beszédjavító Intézetben, Budapest, 2004.