2005. 11. 19. 00:00
A cikk értéke:
A beszédgimnasztikai gyakorlatok elsődleges célja a test felkészítése a gazdag kifejezőkészségre.
A gyakorlatok önmagunk megfigyelésével kezdődjön, izomérzet felismeréssel (kinesztéziás érzékelés), önmegfigyeléssel (introsepkció), mely gyakorlatok először statikus (fekvő, ülő, álló) helyzetben, majd funkció, tevékenység közben (mint pl. a légzésmegfigyelés, hangadás-figyelem, kiejtés-érzékelés) történjenek. Eleinte a gyermekek önmagukat figyelik meg és beszámolnak a tapasztaltakról, majd társaikat figyelik meg, megfejtik az ő helyzetüket. Miután kialakult a kellő belső - és saját-test ismerete, akkor lehet áttérni a tudatos légző-, hangadó és artikulációs gyakorlatokra.
A légzésnél fontos, hogy az átlagosnál mélyebb, a levegőbeosztás gazdaságosabb legyen, a légzés ritmusa szabályosabbá váljon. A tagolás jelentőségét, és a szünetek kifejezőerejének fontosságát is meg kell tanítani.
A gazdag kifejezőkészség érdekében el kell érni, hogy a hangadás erőlködés nélkül legyen erős, széles hangsávú, megfelelő legyen a rezonanciafokozás, meg kell tanítani a rezonanciaáthelyezés módjait, a hangváltás lehetőségeit, be kell gyakoroltatni a hang magassági és erőbeni fokozását, meg kell teremteni a hangszín-fantáziát, ki kell szélesíteni a hangszínkészletet. Lényeges az oldott izomtevékenység, mely biztosítja a fent említett készségek sikeres kifejlesztését.
A kiejtésgyakorlatok a mássalhangzók megerősítését és a magánhangzók széles, bátor ejtését segítik. A beszédritmus-gyakorlatokkal is a gazdag kifejezőkészséget segítjük.
Forrás:
Montágh Imre, Gyermekszínjátszók beszédművelő könyve. Múzsák kiadó. 1984.0
Montágh Imréné – Bittera Tiborné: Szép szóval, nyílt szívvel, Logopédia Kiadó, Budapest, 1999.